Nádai Ferenc megnyitó beszéde

Előhang, arról, hogy mi is a “madárlátta”:

[…] a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.

(Arany János: Családi kör, részlet)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves megjelentek!

Megnyitóm mottójaként egy falunkbéli gazdálkodó március 28-i fészbuk-bejegyzését választottam, ő így beszél a madarakról:

“Jó volt ez az ásás, mert így megterítettem a rigóknak, pintyeknek, tengelicéknek, balkáni gerléknek, cinkéknek, verebeknek, zöldikéknek … és előkerült a kerti rozsdafarkú is.”

[A magam részéről hozzátenném a mátyásmadarat (magyarul: szajkót) is.]

Nagyon jó, hogy ennyien eljöttek erre az eseményre ; (ahogy az már lenni szokott) itt van Fazekas István, az alkotó, a falakon láthatók a képek, itt vagyok jómagam is, hogy mondjak egy megnyitó-beszédet … egyvalaki nincs itt, az egész “projekt” spiritus rectora, a fotográfusnak “Tanár úr”, nekem a “GeraMisi”… gondoljunk most Rá …

… ugyanis őnélküle nem csak ez a mini-kiállítás nem jött volna létre, de – amennyire tudom – Fazekas István sem kezdte volna el 2009-ben (immár 7 éve: ld. Mögöttem a Ködös Parlament dankasirállyal) lesni-fényképezni a város madarait, így nem lenne most kamerája archivumában több száz kép a városról és madarairól.

Nekem először 2012-ben beszélt Mihály a “Madárlátta Budapest”-tervről, egy alkalommal el is juttatott hozzám 132 darab Fazekas-fotót, hogy nézzem, barátkozzak a gondolattal, hogy könyvvé kell majd formálni, ő maga pedig – a rá jellemző alapossággal – írta-szerkesztette a képekhez a szövegeket. Sokkal elkészült 2014-ig, sokkal pedig nem.

Érdekes módon viszont megírta a kötethez a Bevezető szövegét, most ebből idézek néhány mondatot, ugyanis ezeket úgysem tudnám “felülírni”, “überolni”:

(a fotográfus) “Először is Budapest közigazgatási határait jelölte ki érvényes helyszínnek; másodszor: minden fényképről tudnia kell pontosan, melyik utcában, téren készítette; harmadszor: madár nélkül a felvétel érvénytelen, annak ott kell lennie a fényképen, néha elbújva, néha központi szereplőként. Így születtek az albumban látható fényképek, melyeknek tulajdonképpen nincs mélyen szántó mondanivalójuk, nem idéznek föl közérdekű eseményt, hanem egyszerűen csak a maguk szabta feltételeknek megfelelő, önmagukat jelentő, remek fényképek, lényegében a fotográfus személyiségének kivetülései, képpé alakulásai.”

Majd: “Fazekas Istvánról a madarak nyilatkozhatnának, akik amellett, hogy néha kicsit izgága, de mindent egybevéve remek modellek voltak. A fotográfus mellett ők tettek legtöbbet a fényképekért. Hiszen látható: ők a mozgás, tőlük válik élővé az utca, a tér, a bárányfelhő az égen.”

Itt most engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a (fény)kép jelentésének módosításáról: amikor tervezőgrafikát-tipográfiát tanítottam, egyik alap-feladatként alkalmaztam, hogy a kész fotográfiára helyezzenek el a tervező-hallgatók egy, a képtől idegen elemet: egy fehér nyílat, egy piros négyzetet, de akár egy betűt is vagy néhány sor szöveget. Mindenki látványosan megtapasztalhatta, hogy mennyire megváltozott a kép, akár a primer jelentését is manipulálni lehetett egy idegen elem “képbe-helyezésével”.

Ennek a “játéknak” most az ellenkezőjét ajánlom az itt jelenlévőknek: próbálják meg “kitakarni”, gondolatban “kiretusálni” a képekről a madarakat – hihetetlenül megváltoznának a képek, némelyike rossz beállításnak, vagy technikailag sikerületlen felvételnek hatna. Lehetetlen vállalkozás lenne, hiszen a képek kompozíciós értelmét jelentik a madarak, nélkülük a képek semmivé válnának… és még egy mondat: a szerencse is csak azt jutalmazza, aki sokat, odaadóan és figyelmesen dolgozik.

Végül – mint a leendő kötet előszavának is – legyen Herman Ottó mondata a végszó: „Se szeri se száma azoknak az alkalmaknak, a mikor az épszívű ember a madárban elgyönyörködik”.

A kiállítást megnyitom, fogadják szeretettel és kíváncsi érdeklődéssel.

Nádai Ferenc

tipográfus-grafikus