Móricz-Sabján Simon – Sport és életforma: a street workout
Kurátor: Szarka Klára
Megtekinthető:
2016. május 20. - június 19.
minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén 11-19 óra között.
Móricz-Sabján Simon friss szemű, elkötelezett és tehetséges fotográfus. Hazai és nemzetközi sikerei is azt mutatják, hogy a magyar fotóriport legjobb hagyományait követi, de a maga módján, szuverénül és a világtrendekkel együtt mozogva.
Többször elmondta már, hogy véleménye van a világról, és ezt meg is akarja osztani képei nézőivel. Nemcsak az jellemző egy fotográfusra, hogyan is fényképez, de az is, amit megörökít. Móricz-Sabján ezúttal egy kevéssé ismert sportoló társaságot mutat be sorozatával, amelyikről legtöbben csak most és éppen ebből a riportból szerzünk tudomást.
Az akadályok leküzdésének, a fizikai határok feszegetésének a fontosságát hirdető street workout a gimnasztika és az atlétika kombinációja. A sportolók a gyakorlatokat – számtalan variációt kombinálva – kizárólag a saját testsúlyuk emelgetésével szabadtéren végzik. Az edzéstípus az Egyesült Államokban élő afroamerikai közösségekből indult hódító útjára. A sportoló társaságok az agresszió és a bűnözés csapdája helyett kínáltak alternatívát a helyi fiataloknak. Ehhez a mozgáshoz nem kell drága felszerelés és edzőterem sem, csak az utca és néhány rúd egy közeli parkban vagy játszótéren. Bár Móricz-Sabján Simon a maga útját járja, mindamellett szívesen keres, teremt és talál alkotó közösségeket magának. Ezek a képei Szegeden készültek, a Szegedi Műhely 2015 alkotótelep keretei között.
Szarka Klára, a kiállítás kurátora
Móricz-Sabján Simon
1980-ban született Kiskunhalason. 2003 óta a Népszabadság fotóriportere. Napilapos munkája mellett sok időt szán a személyes anyagai elkészítésére, akár több éven át készülő fotóesszékre, első sorban az emberre és környezetére koncentrálva. Kétszeres China International Press Photo Contest nyertes, Pictures of the Year International, illetve NPPA Best of Photojournalism díjazott fotográfus. Munkáival számos külföldi és magyarországi elismerés mellett 27 alkalommal nyert díjat a Magyar Sajtófotó Pályázaton, közöttük a MÚOSZ Nagydíját, négy alkalommal a Munkácsi Márton-díjat a legjobb kollekcióért, három alkalommal a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját és kétszer a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat. 2009 és 2012 között Pécsi József-ösztöndíjas, 2013-ban Népszabadság-díjat, 2015-ben Hemző Károly-díjat kapott. A Pictorial Collective egyik alapító tagja.
A kiállítás megtekintése díjtalan!