ENGLISH ENG ENGLISH
Kezdőlap/ Események/ ÚTKÖZBEN 2017 – Elek Judit Katalin

ÚTKÖZBEN 2017 – Elek Judit Katalin

Képekkel kísért életpálya-beszélgetés

A Mai Manó Ház két éve futó beszélgetés-sorozatának célja, hogy a nézőkhöz közel hozza a mai fotósok középnemzedékét. Olyan, már ismert, még fiatal alkotókat kérdezünk, akik sikeresen indították pályájukat, munkásságukat izgalmas kiállítások és szakmai elismerések jellemzik. Beszélgetéseinken szó esik a kezdeti vágyakról, motivációkról, személyes, nagy témákról, sikerről, inspirációról, fotótörténeti és kortárs kedvencekről. Közben minden, amit érintünk képekben, meg is mutatunk és a fotókban gazdag esteken a jövőt érintő elképzelésekről is szó esik.

2017. szeptember 28. csütörtök 17.30
Vendég: Elek Judit Katalin, fotográfus
A beszélgetést vezeti: Winkler Nóra

Elek Judit Katalin a 2000-es évek elején robbant be a magyar kortárs fotográfiába szubjektív dokumentarista képeivel, melyeken a hazai fotográfia hagyományaival ellentétesen a saját életét állította fókuszba. Képei nyersen, és őszintén mutatják meg az identitás, az Én, a Nő szerepek keresése, és e szerepekbe való belehelyezkedés során talált arcokat, érzelmeket, helyzeteket. Elek legismertebb sorozata a ’Szeretőim, 2003” mérföldkő volt a kortárs magyar fotográfiában, a női szexualitás, párkeresés és a párhoz  való idomulás a fókusza ezeknek a képeknek. 2000-es évekbeli munkáiban pl. 1day1photo.com  projektben is azt kereste, hogy a digitális képalkotás eszközei, a digitális fényképezőgép és a mobiltelefonok kora hogyan változtatja majd meg az Önmagunkról alkotott képet. Mindezt a Facebook, Instagram és  Tinder korszak előtt egy bő évtizeddel. Jelenleg a MOME DLA hallgatója, és hogy mostanában mivel foglalkozik, azt elmeséli….

Fotó: Elek Judit Katalin: Antitabu (sorozat), 30.11.2008.

 

Az eseményre való belépés ingyenes. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy korlátozott a helyszín befogadóképessége, így az ülőhelyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni a II. emeleti bejáraton keresztül. A kiállítások változatlanul 1.500 Ft-os áron (vagy a megillető kedvezményekkel) látogathatók.

Cím: Mai Manó Ház, Budapest, VI. ker. Nagymező utca 20.
További információ: pal.pentelenyi@maimano.hu , +36 1 473 2667