ENGLISH ENG ENGLISH
Kezdőlap/ Események/ Tárlatvezetés Tímár Péterrel

Tárlatvezetés Tímár Péterrel

2017. október 24-én, kedden 18 órakor Tímár Péter fotográfus tart tárlatvezetést A titkos szenvedély – Vivian Maier fotói című kiállításon.

Tímár Péter a Mai Manó Házban (fotó: Németh Dániel)

A programon való részvétel – a limitált férőhely miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a balazs.gaspar@maimano.hu e-mail-címre küldött üzenettel lehet október 22. éjfélig. Az eseményre szóló belépőjegy 1500 forint.

„Három évvel ezelőtti, budapesti kiállítása annyira megszerettette velem Vivian Maier képeit, hogy rögtön két albumát is megvásároltam. Ennek az amerikai nőnek a besorolása valamelyik skatulyába felettébb bajos, még ha az élettörténete szerint adódna is az „amatőr” jelző – csak éppen amatőr a legkevésbé sem volt. Nem volt „privát” fényképező sem és „profi” sem. Egyszerűen tehetséges volt. […] Vivian Maier képei bőséggel adnak a szemnek örömöt. Pedig abban, amit fényképez, az életnek azon az oldalán, vékony és repedezett a cukormáz. Inkább beletörődés van, elfogadás, józan megalkuvás. Kicsit mint Arbusnál, bele lehet borzongani abba a hétköznapiságba, ami elénk tárul. Abba, hogy annyira természetes, amit látunk” – írta Tímár Péter 2015-ben Vivian Maier, illetve az ő albumai, fényképei kapcsán.

Fotó: Vivian Maier: Cím nélkül, d.n. © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Cím nélkül, 1978 © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Cím nélkül, 1984 © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Önarckép, Chicago, d.n. © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Audrey Hepburn a My Fair Lady chicagói premierjén, RKO Palace Színház, 1964. október 23. © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Chicagoland, d.n. © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: New York, 1953. október 29. © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: New York, 1954. szeptember 20. © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Önarckép, d.n. © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Önarckép, Chicago környéke, d.n. © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Tímár Péter tárlatvezetést tart a A titkos szenvedély – Vivian Maier fotói című kiállításon, 2017. október 24-én (Mai Manó Ház)